Spartan race-Eplény sprint
Először is azt kell hogy mondjam, nem vagyok egy nagy versenyző. Gyerek koromban résztvettem több birkózó versenyen, azonban azok össze nem hasonlíthatóak egy SR-el.
Igazából ez volt az a verseny, ami forduló pontnak is mondható az életemben. Hiszen az amit ott tapasztaltam azt semmivel nem lehet összehasonlítani. Az a hatalmas mennyiségű energia,adrenalin,szeretet,támogatottság,összetartás és természetesen verseny szellem. HIHETETLEN !!! Soha nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen. Hiszen az érzés, amikor egy 20 és 25 kg közötti homokzsákkal a nyakamban felfelé kell menetelni egy sípályán és begörcsöl a nagylábujjam...háát nem túl kellemes, de ilyenkor jön egy spártai bajtárs és tanácsot ad, hogy hogyan próbáljam nyújtani, elmondhatatlanul jó érzés, hogy azt sem tudja honnan jöttem, de első dolga a segítségnyújtás. Azt hiszem ez a Spartan, sokkal több mint egy verseny.
A versenyre való készülődés és verseny elötti pillanatok: Nos, a versenyre mint korábban említettem, a 2017 nyár eleji önkéntes szolgálat után el kezdtem készülni. Eleinte nem vettem túl komolyan a felkészülést és nem túl tudatosan készültem. Úgy gondoltam, a most már átlagon aluli edzéseim elég felkészültséget adnak majd a versenyhez. Szerencsémként mondható el, hogy viszonylag elég hamar rájöttem, ez bizony nem így megy. Egy SR-hez sokkal több kell, mint azt én valaha is gondoltam. Viszont amire eljött az a pillanat, hogy tudatosult bennem a dolog, hogy én mennyire komoly feladatra válalkoztam, már szeptember eleje volt. Azonban szeptember elejétől teljes gőzzel mentem előre, tudtam hogy semmi nem állhat közém és a Finish line közé. Szeptember elején el kezdtem ökölvívó edzésre járni (ahogyan említettem), ami sokat segített a felkészülésben, hiszen a Sport Egyesület ahova járok edzésre, büszkélkedhet számos tehetséges versenyzővel. Így én is versenyzői szintű felkészítésben vehetek részt. A versenyt október 22-én rendezték meg, így másfél hónapom volt hátra a versenyig. Ami azt jelentette, hogy nagyon feszített tempóban kellett bepótolnom a hiányosságaim. Így a verseny után néhány nappal, azt kell hogy mondjam, nem biztos, hogy úgy sikerült felkészülnöm, ahogyan én szerettem volna. De ez csak az én hibámból fakad, hiszen ezek szerint nem edzettem elég keményen. De a legfontosabb, hogy már tudom mik a hiányosságaim, mire kell jobban készülnöm, mire kell jobban figyelnem és mi az amit nem szabad kihagynom a felkészülésből. A verseny előtt egy nappal már leutaztunk a barátnőmmel Balatonkenesére, ahol a barátnőm unokatestvéreinél szállhattunk meg. Ezúton is szeretném megköszönni nekik mégegyszer, hogy náluk aludhattunk és ők is próbáltak támogatni a versenyben. A verseny előtti éjszaka annyira izgatott voltam, hogy milyen lesz és elég felkészült vagyok-e, hogy aludni sem tudtam. Ez talán természetesnek is mondható. A verseny napján már teljes lázban égtem, fel voltam pörögve, az agyam pörgött ezerrel, a szívem zakatolt és éreztem, hogy olyan adrenalinszintem van, mint senki másnak.
A verseny és pillanatai:
A versenyre 9:00-kor érkeztünk meg, az én rajtom 10:45-kor volt. Azonban a szervezők utasítása volt, hogy időben érkezzünk meg a verseny helyszínére, hogy biztos mindenre legyen időnk. Igazuk volt, hiszen a verseny előtt még át kellett öltöznöm, felvennem a rajtcsomagom, ellenőrizni a felszerelésem és találkozni azzal a két személlyel, akik hazafelé velünk utaztak. Amikor oda értünk 9 órakor a versenyre, úgy gondoltam nagyon sok időnk van és bőven lesz időm bemelegíteni alaposan a verseny előtt, hát sajnos nem sok idő maradt a bemelegítésre, de a Nikoflex krémem nagy segítségemre volt.
10:45-kor elrajtoltunk, egy fekete színjelzésű sípályán egyenesen felfelé indult a futam. Úgy is mondhatjuk, hogy fejest ugrottunk a mély vízbe. Amikor felértünk a sípálya tetejére a mezőny 6. helyén voltam, meglepődtem, hogy ilyen jól bírtam felfelé. De amikor azt hittem, hogy pihentetésként lefelé fogunk haladni jött egy újabb sípálya, amit szintén meg kellett másznunk, majd egy ösvényen haladtunk egészen egy kilátóig. A kilátó után ereszkedni kezdtünk, majd a völgybe érve a patakba irányítottak minket. Aztán megint fel egy hegyre. A hegy tetején dárdadobás volt a feladat, ami sajnos nem sikerült, így 30 burpee-t kellett csinálnom, majd a következő feladat a kifeszített spanifer volt. A feladat az volt, hogy egyensúlyozva kell áthaladni a spaniferen, azonban sajnos ezt is elhibáztam, így egy újabb 30-as következett. Az igazat megvallva nem éreztem azt, hogy meghaltam volna. A teljesített büntetések után viszonylag jó tempóban tudtam lefelé haladni, majd a völgybe érve újabb feladatok vártak. A feladatokat sikeresen teljesítettem, kivétel a kötélmászás, amit sajnos nem tudtam megcsinálni, így egy újabb 30-assal kényszerültem kiváltani. A 30 burpee elvégezte után megkaptam a nyakamba a 20-25 kg közötti homokzsákot, amivel 600 méteren keresztül kellett egy sípályán felfelé menetelni, majd szintén 600 méteren keresztül lefelé. Ez volt az a feladat, ami azt is kivette belőlem, ami bennem sem volt. A sípályán lefelé gyalogolva összetalálkoztam egy bajtársammal, akivel nagyon jó barátságot köthettem. Nagyon rendes volt tőle, hogy miután leértünk a homokzsákokkal nem hagyott magamra, hanem próbált ösztönözni. Utána végig együtt haladtunk a Finish line-ig. A nagy barátságkötésben annyira belefeledkeztünk, hogy be sem mutatkoztunk egymásnak, azonban az én barátom volt annyira leleményes, hogy próbált felkeresni Fb-on, amit nagyon nagy örömmel fogadtam!
A versenyt 2 óra 21 perc alatt sikerült befejeznem, ami hatalmas örömmel töltött el, hiszen életem első Spártai versenyét viszonylag jó idő alatt teljesítettem. Igazából az idő számomra nem sokat jelent, mert nem arra mentem, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsem. Maga a tudat, hogy megcsináltam ami igazán fontos számomra.
Mindennek örömére jövő évi célom a Trifecta teljesítése, ami azt jelenti, hogy mind a három Spártai távot teljesítem ( Sprint: 5 + km, Super: 13 + km, Beast: 21 + km).